T. Papp Ágnes: Mikor az Idő fonala elgurult
Ne kérdezd, miért lettem
gyermekké ismét ---
mert váratlanul egy júniusi
mámoros pillanatban
csilingelő harangok
félálomba ringattak,
s elrepítettek egy földöntúli tájra…
Majd elgurult az Idő fonala,
s én lefeküdtem a tóparti fövenyen
a pipacsokkal ékesített partra,
és megtörtént, mi tán még sohasem:
egy szikrázó égi látomás
kristálygömbből
ezernyi széttört
fénysugárral
körülölelte a tájat,
s odafentről végtelen
Égi Szeretet áradt,
mely aranyport szórt
a felhőkön át ---
majd a tó tükréből
felcsillant aranyfény
átáramlott testem legbensőbb
sejtjein keresztül
lélekgyémántom fókuszába…
E pillanatkép fogva tart,
s azóta el nem enged ---
ó kérlek, ne ébressz fel,
hadd legyek ismét
félálomban ringatózó,
gondtalan gyermek.
