Visszatekintve, már biztosan tudom, hogy Angyali jelenések indították el és kísérték végig utamat az Angyalok Városában, Los Angelesben.
Már az indulás előtti időszakban is szokatlan dolgok történtek velem. Néhányszor álmomból riadtan ébredtem fel, s szorítást éreztem a mellkasomban, és úgy véltem, jobb ha nem indulok el a hosszú útra, az ismeretlenbe – egyedül...
De másnap felhívott valaki telefonon és azt mondta: „Mit tanakodsz?! Vágj bele!
Látom szét vagy esve. Gyere el, én összeraklak!” Majd miután elmentem hozzá és nála lélekben megerősödtem, ezt írta a kis aranyszínű füzetembe:
„Te lángoló lélek,
Benned eleven tüzek égnek.
Azt az Isteni Szikrát, mi benned él,
elevenen éld meg, hogy kiteljesedj!”
A következő Angyali jelenés a repülőgépen történt, az Oslo - Los Angeles közötti járaton.
A két mellettem lévő ülőhelyre egy mexikói párt rendelt a sors. A hölgy, aki a szívem felöli oldalon ült, úgy mosolygott rám a fekete szemével, mintha nagyon régi, kedves ismerősét látná viszont. Miután megtudta, hogy Magyarországról jövök, az arca még jobban felvidult és csicseregve mesélte, hogy nemrég Budapesten jártak és hogy mennyire megragadta ez a város. Mint egy vigyázó Angyal végig figyelemmel kísért az úton, s amikor némi problémám akadt, azonnal a segítségemre sietett és addig el nem hagyott, amíg a fogadásomra kiküldött személlyel kezet nem szorított, s így megbizonyosodott róla, hogy jó kezekben vagyok…
Soha nem feledem utolsó, vigyázó pillantását, amikor elköszöntünk egymástól.
A Harmadik Angyali csoda abban a házban fogadott, ahová először megérkeztem. Közvetlenül a szobám melletti falbemélyedésben láthattam meg:
Már önmagában is megrendítő látvány ez a Napból kilépő, Újholdon álló Mária oltárszobor, a feje felett lebegő Apostoli koronával, de ami számomra a legmegdöbbentőbb felismerés volt, az az, hogy épp ennek a szakrális szimbólumnak a fotóváltozatát kaptam meg indulásom előtt, azoktól a barátaimtól - áldó kíséretként -, akikkel a Pilisben és az Őrségben kirándultam…
Most joggal kérdezhetné bárki: no jó, de hol van itt Angyal, amikor az Ég Királynőjének Szívrózsáját ábrázolja az oltárkép? Ha jobban megnézzük, felfedezhetjük Őt is.
S bizony ez a szimbolikus jelzés napjainkban nagyon időszerű…
A Negyedik Angyal egy aranyhajú kislány lelkében talált rám.
Amikor úgy alakult, hogy két napot és éjszakát náluk tölthettem, testvérével együtt úgy fogadott be magukhoz, mintha nagyon-nagyon régi, szeretett ismerősök lennénk.
Amikor elbúcsúztunk, a kezembe nyomott egy kis papirost és azt mondta: „ez a te ajándékod, tudod: ez a MI CSILLAGUNK…” s olyan huncut mosoly bujkált csodás, azúrkék szemében, mintha azt mondta volna vele: miért? hát nem emlékszel már, honnan jöttünk??
A papiroson egy kék csillag volt! Én nem akartam hinni a szememnek, hiszen én erről a Kék Csillagról már oly sokszor írtam a verseimben. De ezt honnan tudhatta ez az aranyhajú kislány?
Az Ötödik Angyal egy mesebeli, de mégis valóságos kristály-kápolna mellékoltárának üvegfalán köszönt rám:
Valami különös, susogó hangokat hallatott, miután a csilingelést abbahagyta. Persze a csilingelés a szokásos szélfuvallatra indult el, … de mik voltak azok a halk, susogó hangok? Úgy hozta a sors, hogy másodszor is eljutottam erre a mesés helyre, s akkor megkaptam a választ. A belső udvarban a következő két szobrot láttam meg az üvegfal mögött húzódó szegletben:
Túlzás lenne, ha azt mondanám megértettem, inkább az a valóságos, hogy megéreztem, hogy a susogó hangok innen áradtak felém, a szélcsengő csilingelését követően.
Tudom: ide még egyszer visszavezet az utam.
A Hatodik Angyal a Földre született Arkangyalként jár az emberek között. Városról-városra utazik, mint egy igazi Vándor, kinek sürgető teendői vannak a szívkapuk nyitásában, s az emberek lelkének felemelésében, magasabb síkokra.
Én egyszer a szemébe néztem: s az Átlényegülés Kapujához értem…
A Hetedik Angyal az utolsó szálláshelyem udvarán talált rám:
Száján a bölcs, mindent tudás mosolyával, boldogan lehunyt szemekkel, bőséget osztó kezével, könnyed léptekkel átlibbenve a jövőbe, talapzatán négy erős oroszlánnal.
Hát mit mondhatnék én ezek után?
Csak egy szót: KÖSZÖNÖM! 🙂
Köszönöm, - nem csupán ezeket a csodás, Angyali találkozásokat - hanem az itt megismert magyar emberek szeretetteljes befogadását, vendégszeretetét.
Öt család tisztelt meg azzal, hogy vendégül látott, itt az Angyalok Városában.
Köszönöm minden megismert magyar csoport, szervezet, vallási közösség által nyújtott lehetőséget, hogy verseimen keresztül lélekszintű egységre léphettünk.
Voltak számomra tanulságos, megszívlelendő, s egyben figyelmeztető jelek is, hisz mindannyiszor tudatosítani kell magunkban, hogy a fény mellett mindig ott az árnyék is,…de ugyanakkor az árnyék nélkül nem láthatnánk a FÉNYT!
Igazi megtiszteltetésben volt részem, amikor május 7-én, az Egyesült Magyar Házban több jeles személy társaságában, Dr. László Kálmán Főkonzul úr is megtisztelt jelenlétével, a „Légy Világítótorony!” c. verses előadóestemen.
Szeretettel őrzöm emlékeim között két előadóművész társam: Peti-Peterdi Réka és Szűcs Lilla maradandó élményt nyújtó közreműködését. Nem feledem, hogy milyen vidám és kedves segítőim voltak a San Fernando Völgyi Magyar Református templomban és a Hungarian Cultural Alliance - Magtár irodalmi délutánjain is.
ღ Szívemben őrzöm az Angyalok városának emlékeit és azokat a Fénymagokat, akik szeretettel segítettek az Óperenciás tengeren is túl. ღ
