¸. • * ¸. • *** •. ¸ * •.¸
A Föld kristály-magvai
A Nílus partjainál homokvihart fúj
a meleg egyiptomi szél…
a csillagok földig röpítik szárnyaik,
s megpihennek a piramisok csúcsain.
Ősi vágyak keringenek a Szfinx árnyain:
szép, fájó dalt mesélnek,
s én szembe fordulok a szélnek.
Mesélj, mesélj nekem,
ne legyen több titokfátyol a szívemen!
Hadd lássam, miért hozott ide a vágyam,
mely oly régi, ősi, mint a Föld,
ki épp most kíván újjászületni.
Elindultam, mert hívott
a szomorú, Fehér Táltos.
Bánatos szemét kerestem, kutattam
a szakkarai sivatagban,
a Dzsószer piramis titkos üregeiben,
a memphisi oszlopcsarnokok töredékeinél,
Hórusz tágra nyílt sólyom-szemében,
a Nílus árnyakra széttört hullámaiban,
Hufu fáraó piramisának szűk lépcsősorában,
az egyiptomi emberek arcában,
s drága Szfinxem mancsai között…
………de nem találtam…….
s épp a Földanya torok-csakrájában
szakadt meg hangszálam,
s nem tudtam Rólad mesélni,
csillagüzenetedről bölcs szavakkal regélni!
Csak néma könnyzáporom függönyén
keresztül hallgattam, s neszeltem
mint a vak, ki a rejtett világ szépségeit
épp itt nem látja többé,
s tapogatja a múlt kövein
a jövő fényszálait,
melyek pont itt vezetnek le
Földanya titkos rejtekébe.
Hangfoszlányokra, jelekre figyelve,
végül kristályszikrákra leltem,
csukott szememmel, némán,
átléptem lefalazott emlékképeken,
a Nasszer-tó alatt Kalabsa
eltűnt fénytemplomára,
a kifosztott királysírok fájdalmas sóhajára,
s a Szfinx alatti rejtett tudás ősi hieroglifáira.
E szikrákat elhoztam kristályszívemben, s rájöttem:
hogy amit most látok, már csak az igaz valóságnak kifosztott árnyai,
s csak a szívcsakra tiszta energiái tudják közvetíteni az igazság magvait,
– s eltűnt Fehér Táltosom épp erre tanít!
Ahogy ezt megértettem, már könnyebb lett a szívem,
s szerető búcsút intettem feléd, fájón-szép Egyiptomom…
Majd lélekkikötőm repülőjére szálltam volna épp…
de szememben könnyekkel visszafordultam utoljára még,
s egy képre vetült szemem fókusza,
és lábam földbe gyökerezve álltam…
s szívemben hatalmas dobbanással végre megtaláltam!
A Fehér Ló Fia száguldott felém egy kép apró mozaikjain…
Abban a pillanatban lerántottam lábamat szorító béklyóimat,
és terheimet ledobva futottam a kép felé…s tenyeremmel
rátapadtam évszázadokon át összegyűjtött kristályszikráimra,
a fénykövekre, melyek őshazáim emlékképeit
apró gyöngyszemekként rakják ki éppen itt!
S a képpel egybeolvadtan hangosan felzokogtam,
majd felnéztem száguldó fehér paripámra:
de már nem szomorú szemeket találtam,
mert fényesen, győzelemittas szikrákat szórt táltosom szeme a Napnak,
s én eggyé váltam a Fénnyel, és átadtam lelkemet,
mely ott száguldott a Fehér Ló Fiával, régi Kairóm felett.
T. Papp Ágnes, 2012. dec. 17.
¸. • * ¸. • *** •. ¸ * •.¸
