Ki emlékszik már?

Ki emlékszik már?

Ki emlékszik már a sumérokra, etruszkokra s az elsüllyedt Atlantiszra?
Az örök álmukat álmodó, végtelen időkig háborítatlanul nyugvó fáraókra…
A hunok vágtató lovainak vészterhes dobogására a szélfútta puszták fölött.
s ki emlékszik már a saját barlangjaikba befalazott örmények sikolyára?

Én emlékszem rájuk, pedig nem láttam őket, de mégis emlékük velem
száguld a megszületett, s még csak megszületni vágyó új világokon át,
ha majd elhagyom a Föld nevű bolygót, hogy visszatérjek
kettős csillaganyám hazájának legszebb bolygójára, a Szíriuszra.

Apám már ott vár, s mind a valaha letűnt világok tiszta szívű követei,
kik majd elsusogják történeteiket, csodáikat, s fellebben az örök titok fátyla.
Mi késztet mindig újabb, s újabb indulásra a jéghideg születő világok birodalmába?
A válasz a Teremtő Erő lelkében lakozik örök idők óta, s ott pulzál a világok végső peremén.

A kettős csillagba nézünk mind, a múlt világok követei, s már tudjuk a miértet!
A földi életünk csak egy volt, az öröklét sok millió életének egyike.
S mind, kiket szerettünk, a mindenség Grál kelyhének örök tüzei,
s a kettős csillag a földi életem értelme, a két fiam örökké lüktető szíve.

T. Papp Ágnes

Budapest, 2009. március 9.